Boldogrépa

Répázz boldogan

4 leveles tésztás gyors recept

2016. március 16. 12:12 - a_nyúlontúl

Huanita a nappalok nagy részében anyja mellett lehetett, így már 2-3 évesen segédkezhetett a csempesikálásban. Míg Huanita szinte soha nem volt beteg, addig a „nagy házban” cseperedő vele majd egykorú iker kislányok rengeteg időt töltöttek sóbarlangokban, és utazhattak hosszú órákat a hegyi levegőért. Pedig az Asszonyuk már az ikrek csecsemőkorában mindent megtett lányai megfelelő immunrendszerének felépítéséért. Huanita édesanyjának tejtől duzzadó mellét mindig először a saját gyermekeinek adatta oda. A kis Huanitának az elejéből semmi nem jutott. Hogy a tej közepében és a végében van az erő, az eleje pedig jószerivel csak cukros víz, kevesen tudták – mondhatni, csak Huanita édesanyja. Ezért tűnhetett úgy, hogy a kis ikreket sajátjánál is többre tartja, hiszen mindig mosollyal az arcán vonta keblére egyszerre a két leányt. A gazdájának pedig ez volt a lojalitás csimborasszója. „Jó tett, helyében…” – mondogatta mindig, és tényleg, előfordult, hogy nem csak a bőrt tehette el Huanita édesanyja, hanem a szalonna húsos részéből is vihetett magával.

Amikor idő és pénz híján vagyok, olyankor előszeretettel készítek valamilyen leveles tésztás ételt. És igen, tudom, hogy ilyenkor a csúnya fehérliszthez is hozzájuttatom a szervezetünket, de kibékítem a lelki vívódásomat azzal, hogy rengeteg zöldséggel és gyümölccsel nyomom tele. A leveles tésztából mindenki kreativitásának és tudásának megfelelően készíthet édes, vagy sós süteményt, főételt, vagy desszertet. Most 4 különböző nehézségi fokkal és ízvilággal készült receptet mutatok nektek. (A Miele Főzőiskolában az Ízek és Érzések program keretében a Tante Fanny közreműködésével a receptjeim alapján készítettük ezeket az ételeket.)

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

leveles.jpg

Az ételek balról jobbra, fentről lefele: 1. Waldorf-saláta levelestészta-kosárkákban, 2. Diós-gorgonzólás batyuk, 3. Vargányás csirkewellington sütőtökpéppel, sült almával, 4. Szilvás, rácsos galette

Waldorf-saláta levelestészta-kosárkákban

Elkészítési idő: 30 perc

Hozzávalók: 4 főre

  • 1 csomag Tante Fanny leveles tészta
  • 1 db camambert sajt
  • 5 szál szárzeller, gyufaszálnyi csíkokra vágva
  • 2-2 alma és körte, magházától megfosztva és gyufaszálnyi csíkokra vágva
  • 2 marék dió durvára aprítva
  • 1,5 dl extra szűz olívaolaj
  • 1 tk mustár
  • 1 mokkáskanál só
  • 1 csipet őrölt bors
  • 1 mokkáskanál agavé szirup/méz

A leveles tésztát lisztezett deszkán kiterítjük, 8 egyforma négyzet alakú részre vágjuk. 4 db négyzetre, vékonyra szelt camambert sajtokat helyezünk, sózzuk, borsozzuk és az üres négyzetpárral befedjük, nyújtófával összesimítjuk. Fém 6-os vagy 12-es muffin formákat felfordítunk, a domború részüket vajjal megkenjük és erre simítjuk egyesével a camambert sajttal töltött négyzeteket, villával óvatosan megszurkáljuk. 10-12 perc alatt előmelegített sütőben 170 fokon megsütjük. Közben elkészítjük a salátát. A megtisztított, felvágott zöldségeket összekeverjük egy tálban. Az öntethez a mustárt, a mézzel, a sóval és a borssal elkeverjük, majd az olíva olajat lassan csurgatva kézi habverővel hozzákeverjük, majd az öntetet a salátára öntjük, összeforgatjuk, a dióval megszórjuk és a langyosra hűlt kosarakba tesszük. Azonnal fogyasztjuk.

Diós-gorgonzólás batyuk

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók: 4 főre

  • 1 csomag Tante Fanny leveles tészta
  • 2 marék aprított dió
  • 2 ek gorgonzola sajt
  • 2 ek ricotta
  • 20 dkg reszelt füstölt kecskesajt
  • só, bors
  • 1 tojás

A sajtokat elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval fűszerezzük, a diót hozzáadjuk. A leveles tésztából kis négyzeteket vágunk, közepükbe egy teáskanál sajtkrémet ültetünk, széleit felvert tojással megkenjük, és a négy sarkát összecsippentjük. A maradék tojással lekenjük, előmelegített sütőben 170 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.


Vargányás csirkewellington sütőtökpéppel, sült almával

Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók: 4 főre

  • 50 dkg csirkemell filé
  • 1 csomag Tante Fanny leveles tészta
  • 25 dkg vargánya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 tk mustár
  • 1 marék aprított snidling
  • 1 tk garam masala
  • 1 csipet szerecsendió
  • 2 ek olíva olaj
  • 60 dkg sütőtök
  • 2 ek tökmagolaj
  • 2-3 db alma
  • 1 ek vaj

A csirkemell filéket megfelezzük, olívaolajjal és zúzott fokhagymával átkenjük, sózzuk, borsozzuk, és mindegyik felüket erősebb lángon körbesütjük, húsforgatóval forgatjuk. A gombákat felvágjuk, és vajon vagy olíva olajon enyhén lepirítjuk, snidlinggel megszórjuk, sózzuk, borsozzuk, garam masalával fűszerezzük. Egy kis tálkában a tejszínt a mustárral elkeverjük, a szerecsendiót, sót és borsot is hozzákeverjük. A leveles tésztát lisztezett deszkára terítjük, és 8 egyenlő téglalap alakú részre vágjuk. 4 db téglalapot vékonyan megkenünk a mustáros tejszínes mártással, majd a snidlinges gombát eloszlatjuk rajta, erre jön a csirkemell, amit gombával megszórunk, végül a fedő leveles tésztát is megkenjük a mártással és a csirkemellet befedjük, a széleket villával összenyomjuk. Előmelegített sütőben 170 fokon 35-40 perc alatt megsütjük.

A sütőtököt nagyobb cikkekre vágjuk és megsütjük, majd krumplinyomóval összetörjük. A maradék tejszínt hozzákeverjük, sózzuk, szerecsendióval, gyömbérrel ízesíthetjük, tökmagolajat csurgathatunk a tetejére. Az almákat cikkekre vágjuk, magházuktól megfosztjuk és vajon megpároljuk, fahéjjal vagy gyömbérrel ízesítjük.

Szilvás, rácsos galette

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók: 4 főre

  • 1 csomag Tante Fanny leveles tészta
  • 50 dkg szilva
  • 1 ek vaj
  • 2 ek nyírgyökér liszt
  • 2 ek nyírfaporcukor
  • 1 mk fahéj
  • 2-3 ek darált mandula

A szilvákat kimagozzuk, kockára vágjuk, a vajon megfuttatjuk, cukorral megszórjuk és fahéjjal fűszerezzük. Amikor levettük a tűzről, langyosra hűtjük és a nyílgyökér liszttel elkeverjük. Mindeközben a leveles tésztát sütőpapírral bélelt piteformába tesszük, villával megszurkáljuk és nehezékkel elősütjük. A darált mandulával megszórjuk, a gyümölcsöt rákanalazzuk és a maradék tésztából tojással megkent csíkokkal „berácsozzuk”. Előmelegített sütőben 170-180 fokon 25-30 perc alatt megsütjük.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogrepa.blog.hu/api/trackback/id/tr428480908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása