Boldogrépa

Répázz boldogan

Csészsés csokigolyók

2016. május 02. 20:36 - a_nyúlontúl

Dédé egy-egy túlzsúfolt családi hétvége után úgy várta a hétfői munkanapot, mint testvére, Dorogi N. az új csokicsöveket a szoláriumába. "Imádom a gyerekeimet, jólesik velük rácsodálkozni a világ szépségeire, és annyi mindenre tanítanak." - Áradozott ezeken a hétfőkön a vezető divattervezők ruháival telepakolt kisvárosi butikjában a közelebbi vásárlóinak. Majd félmosolyra húzta a száját, kitette a rögtön jövök táblát, lehúzta a sötétítőt, felpakolta a lábát az asztalra, és megnézte a Szex és New York legújabb részét. És persze bekanalazott egy egész adag extra karamellás Haagen-Dazs fagyikát.

Ha a munkahelyeden neked is jól esik a koradélutáni desszertke, akkor készítsd el előre a gyerekekkel hétvégén ezeket az isteni nyers csokigolyókat. A közös programmal a szuperanyuságot is kipipálhatod, és lopva még saját magad kényeztetéséért is tehetsz. ;)

Hozzávalók kb. 20-25 golyóhoz:

  • 1 csésze dió
  • 0,5 csésze mandula
  • 1 csésze aszalt datolya kimagozva
  • 0,5 csésze holland kakaópor
  • 1 kismarék aszalt meggy
  • 1 teáskanál instant kávé
  • 1 mokkáskanál vanília őrlemény/1 vanília rúd kikapart belseje
  • 1 csipet só

+hempergetéshez pirított szezámmag

A mandulát és a diót aprítóban megdaráljuk, majd hozzáadjuk a datolyát szemenként és az aszalt meggyet is, a kakaóport, a vaníliát, és a sót is, és masszává daráljuk. Golyókat formázunk belőle, szezámmagban, vagy színes zöldségőrleményben megforgatjuk (pl. cékla, tökmagliszt) és bonbonpapírba tesszük, vagy pálcára szúrjuk.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

13087797_1753286451574269_3038882689548902847_n.jpg

20160424_122010.jpg

komment

Bőrével sült csirkemell, pirított spárgával és paradicsommal

2016. április 27. 21:40 - a_nyúlontúl

Dédét reggel virágos jókedvében találta a felkelő nap első sugara. A szatén ágynemű hűvössége jólesett a lánynak, boldogan nyújtózott végig, okostelefonján megnézte, hogy hányan lájkolták a tegnap feltöltött boldog, családos fotóját, majd kipattant az ágyból, és meztelenül a tükör elé állt. Tetszett neki, amit látott. Elégedetten nyugtázta, hogy két gyermek után is feszes, testét tinilányok is megirigyelhetnék. A két óriásbébi kihordásán és szoptatásán egyedül a hasán berepedett bőr, és az enyhén megereszkedett mellei tanúskodtak. Na meg néha az idegei rendetlenkedtek. "Ma elhagyom a férjemet!" - mondta tükörképének. Ezt a mondatot, az elmúlt három hónapban a pszichológusa és a coach-a hatására minden reggel elismételte. De ennél tovább nem igazán jutott. Helyette minden reggel menetrendszerűen elkészítette a gyerekeinek és férjének a reggelit, a kölyköknek uzsonnát csomagolt, és elszállította őket a közeli iskolába. Napközben a házat rakta rendbe, és a bevásárlást is igyekezett elintézni. Ügyesen kellett beosztania a pénzt, mert bár anyagilag jobban álltak, mint a kertvárosi luxusban tengődő barátnői, a családi kassza fölött Carlos rendelkezett. Dédének heti pénzt osztott, és a lánynak mindenről blokkot kellett kérnie, majd hó végén elszámolnia a férje felé. Igaz, hogy Carlos a családi nyaralásokkal, közös wellness hétvégékkel nem fukarkodott, Dédé mégis idegennek érezte magát saját otthonában. Hogy mindemellett  a férje még szeretőt is tartott, nem a hab volt a tortán, hanem mindössze a morzsa a szőnyeg alatt. "Majd a tavaszi nagytakarítás alkalmával kiporszívózok, és a lomokat is kidobálom." - gondolta magában Dédé és felhívta a nővérét, Dorogi N.-t.

Én is hajlamos vagyok halogatni a dolgokat, de a fontos döntésekbe igyekszem beleállni, és ameddig bírom, kitartónak tűnni magam előtt is. Ezt az ebédet egy koratavaszi napon saját magam kényeztetésére dobtam össze, és arra buzdítalak, hogy néha Te is legyél kajaönző, vagyis csak magadra koncentrálva olyan ételt készíts, ami a szíved vágya. (A történethez hozzá tartozik, hogy egy kósza adag maradt, amit este felajánlottam a férjnek, aki iszonyat hálás és boldog volt, mert egész nap nem evett, és még nagyon is ízlett neki. Igazából jó volt látni, ahogy mind megette, és végül nem a saját élmény, hanem az ő öröme aranyozta be az estét. Szóval a kajaönzőség csak egy jól hangzó képződmény ... az ételkészítés lényege, a másik megajándékozása...)

  • 4 db tanyasi csirkemell filé bőrével
  • 80 dkg zöld spárga
  • 50 dkg koktél paradicsom
  • 4 gerezd fokhagyma
  • olíva olaj
  • fél citrom leve
  • 1 ek balzsamecet krém
  • 1 csokor friss bazsalikom
  • só, bors

A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, kicsi olíva olajat öntünk egy hőálló tál aljába, és a húsokat ráfektetjük, sütőben 25-30 perc alatt megsütjük, a bőrére rágrillezünk, hogy jó ropogós legyen. Közben a spárgának az alsó részét letörjük, és forró vízben, úgy hogy a sípok kilógjanak 7-8 percet főzzük, majd leszűrjük, és felvágjuk 2-3 cm-es darabokra. Olíva olajat hevítünk, a spágát és a felezett koktélparadicsomot (vágással lefelé) rátesszük, a zúzott fokhagymával meghintjük, sózzuk, borsozzuk, nagy lángon pirítjuk, a citrom levével és a balzsamecet krémmel meglocsoljuk, végül a friss aprított bazsalikommal megszórjuk. Az egyik régebbi receptem sajtszószával tehetitek még izgalmasabbá.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

img_0901.JPG

 

komment

Csicseriborsós-paradicsomos bulgurrizottó

2016. április 23. 10:14 - a_nyúlontúl

"Nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam amiatt, hogy a gyerekeimnek dadusa van, és rendszeresen lepasszolom őket. Nem tartom magam szar anyának, ha a velük eltölthető minőségi idő is napi fél órára redukálódik, hiszen annyi teendőm van nekem is, ők pedig ott vannak egymásnak, ráadásul egykorúak, játszanak együtt, hadd ne nekem kelljen bunkert építeni, meg túrni a homokozót. Vettem nekik egy kisebb kerti vidámparkot, pónit, és van házimozi és házibohóc is. Ennél többet én sem tehetek értük. Egyébként is, rengeteg blog és hiteles celeb (!) azt hangsúlyozza, a lényeg, hogy ÉN jól legyek, mert ha nincs meg az "ÉNIDŐM" (ezt a szót Dorogi N. erősen megnyomta, hiszen úton-útfélen ebbe a kifejezésbe botlott, amikor saját valóságát igyekezett legyártani a gyermeknevelésről), akkor bizony elégedetlen vagyok és ingerült, és bizony annak a gyerekeim isszák meg a levét." - foglalta össze gondolatait Dorogi N. a gyermekpszichológusnál, és kedvesen megsimította kislánya fejét, aki összerezzenve elhúzódott tőle, és inkább a dadusa lábába csimpaszkodott. Nincs mit szépíteni, Dorogi N. elba...ta.

Én is hajlamos vagyok sokszor a könnyebb utat választani, és jól esik néha a gyerekmentes idő. A lányok éppen a mamánál vannak vidéken, nekem itt van az egész nap, hogy főzzek, fotózzak, írjam a mesekönyvet, kicsit rendbe rakjam a háztartást, közben bömböltessem a zenét, leepiláljam a lábamat, kimenjek a férjhez a könyvfesztiválra, fűben ülve fröccsöt igyak. De mindeközben feszít a lelkiismeret, hogy egész héten munka volt, a kicsi új közösségben ovizik hétfőtől, a nagy hiperérzékeny előkamaszként elpityeredik minden kisebb feszkón, és lehet mindeközben nem is rám van szükségük, hiszen a mamitól mindent megkapnak, és nagyon jól tudom, milyen szuper most ott nekik. Nekem viszont szükségem van rájuk, mert nem akarom magam szaranyának érezni. Önző vagyok? És azt is nagyon jól tudom, hogy nem maradok itthon, indulok mindjárt utánuk, elképzelem, ahogy örülnek nekem, hogy a tó partján futkározunk majd, a kutyákkal játszunk, a lányokkal kézen fogva sétálgatunk, a naggyal fontos kérdésekre keressük a választ, a kicsi új szóalkotásain nagyokat hahotázunk. És biztos lesz ez is, de tapasztalatból tudom, hogy nagy esély van rá, hogy a kicsi érkezésem után nemsokkal több felvonásban behisztizik, hogy a mama jelenlétében egészen máshogy viselkednek velem, mert demonstrálják, ott mennyi mindent szabad, milyen csodálatos gyerekparadicsom, lám anya, te milyen szigorú vagy, cserébe nézd, itt ilyet is lehet...A kicsit nem tudom majd elaltatni délután, ezért estig nyűgös lesz, a türelmem délután ötkor már köszönőviszonyban sincs velem, a nagy érzi a feszkot, elpityeredik, és én újfent szaranyának érzem magam. A szaranyaság lépten-nyomon megjelenik, az árnyékomként követ, elfutni nem tudok előle, van, hogy elhatalmasodik, maga alá gyűr, van, hogy egészen apróra zsugorodik, ilyenkor próbálom eltaposni, de persze nem tudom. Együtt élek vele, próbálom néha kijátszani: ha tényleg szaranya lennék, vajon érdekelne a szaranyaság?

Lelki vívódásaimért cserébe a recept (4 szűkebb adagra való)

  • 1 ek kókuszzsír
  • fél vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 30 dkg sárgarépa
  • 30 dkg előgőzölt csicseriborsó (konzerv)
  • 15 dkg bulgur
  • 1 tk garam masala
  • 1 mk őrölt koriander
  • 1 mk fahéj
  • só, bors
  • 3-4 ek paradicsompüré
  • 5 dk kecskesajt
  • fél marék menta vagy petrezselyem
  • 4 ek görög joghurt

A kókuszzsíron megfuttatjuk és pirítjuk az apróra vágott hagymákat és a karikára vágott sárgarépát, majd az összes fűszert és a bulgurt is hozzáadjuk, és felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, fedő alatt puhára pároljuk, a csicseriborsót is hozzákeverjük. A paradicsompürét hozzáadjuk, ha kell, folyadékot öntünk hozzá, összerottyantjuk, esetleg friss aprított mentát, vagy petrezselymet keverünk hozzá, végül a kockára vágott kecskesajtot hozzákeverjük, de már nem főzzük. Friss görög joghurttal tálaljuk.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

 

 

komment

Gránátalmás pavlova torta (gluténmentes)

2016. április 19. 12:01 - a_nyúlontúl

Dédé 17 éves volt, és még teljesen szűz. Mindezt magának köszönhette, ugyanis bár a hormonok már tomboltak benne, mégiscsak tartott a férfiaktól. Kacérkodásban és flörtben kimagaslóan jó eredményeket ért el, a csóknál, kicsi tapadós táncnál többre azonban nem volt hajlandó. Az elsőt, az igazit, azért többször elképzelte, és nem tudta, hogy az am. rom. filmek hatására, vagy sem, de kristálytisztán maga előtt látta az első nagy találkozást, amelynek ő és a gimi legmácsóbb fiúja a főszereplője, és amelynek fő színtere egy virágos mező. Ha behunyta a szemét máris ott termett a piros pipacsos réten, látta magát a fehér-pettyes piros kis szoknyájában és fehér blúzocskájában, látta Carlost a bokaközépig tűrt farmernadrágban és a szalmakalapban. Dédé a végtelenszer elképzelt jelenet szerint éppen fut az aranyló búzakalászban, szőke haja eggyé válik a tájjal, enyhe szellő fújdogál, Carlos fekete, göndör fürtjei a fiú szemébe hullanak, arcából kisimítja a tincseket, és követi a lányt tekintetével. Dédé megpillantja a fiút, mosolyog, vissza-visszanéz rá, Carlos pedig könnyedén utána szalad, közben egy pipacsot is leszakít, majd utoléri a lányt. Egymással szemben állnak, örökhosszú pillanat, Dédé érzi, hogy a mélybarna tekintettől azon nyomban megsemmisül, tudja, hogyha a fiú egy lépéssel közelebb lép, magától veti le ruháját, és dől bele a búzakalászba, és rántja magával Carlost a teljes feloldódásba és újjászületésbe. Igen, Dédé fantáziájában csak ez a forgatókönyv létezhetett, pipacsokkal, csókokkal, egymás testének felfedezésével. Hogy végül egy tizedrangú buliban, Dédé 21. születésnapján a tök részeg Carlos a disco falának döntve két hányás között tette magáévá a lányt, az élet fricskájának is tekinthető. Meg a megannyi tequalinák, és annak, hogy Dédé nem tudott tovább várni az első nagy találkozásig. "Majd a második lesz az igazi." - gondolta, és könnyeit nyelve plüssmackójával összekucorogva elaludt.

Az élet nem habos torta mondhatnák, éppen ezért ez a szuper kis pavlova ilyen pillanatokban extra jól tud esni. Simán felér egy tapasztalt barátnő okító monológjával, sőt! :)

2 kisebb torta készüljön belőle, hogy ne törjön el (de semmiképp ne add a tapasztalt barátnőnek az egyiket, max. egy vékony szelet jár neki)

A tésztához és a habcsókhoz (4 korongunk lesz - 2 habcsók 2 piskóta):

  • 6 tojásfehérje
  • 5 evőkanál nyírfacukor/eritrit
  • csipet só
  • 2 tojás sárgája
  • 4 nagy evőkanál barna rizsliszt
  • csipet szódabikarbóna
  • vanília kikapart belseje

A tojásfehérjét gépi habverővel elkezdjük habbá verni, amikor már elkezd habosodni, belekeverjük a cukrot és a sót. Sütőpapírt olajjal vékonyan megkenünk és a hab felét korongalakba 2-3 cm magason elegyengetjük. A hab másik feléből egy evőkanálnyit a kikevert tojássárgákhoz adunk, azzal lazítjuk, majd az egész mehet vissza a habhoz óvatos mozdulatokkal. A barna rizsliszthez keverjük a szódabikarbónát és a vaníliát, majd szakaszosan a habos részbe szitáljuk és óvatosan, alulról fölfelé nagy mozdulatokkal belekeverjük.  Ezt is hasonlóan, mint a habcsókrészt korong alakban olajozott sütőpapírra halmozzuk. 110 fokos légkeveréses sütőben 45 percig sütjük, majd 90 fokon még 35 percig szárítjuk. Fakanállal kitámasztott sütőben hagyjuk kihűlni.

A krém:

  • 500 gramm mascarpone
  • 5 ek nyírfacukor/eritrit
  • fél bio citrom leve
  • 4 ek gránátalma leve
  • csipet só
  • magok a díszítéshez

A hozzávalókat kikeverjük, gépi habverővel nem túl kemény habbá verjük. A kihűlt piskóta korongot megkenjük vele, a habcsókot a tetejére tesszük, és azt is megkenjük. A magokkal díszítjük. Hűtőben 1 órát pihentetjük. Forró késsel szeljük.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

img_0628.JPG

 

komment

Datolyakeksz 4 alapanyagból

2016. április 14. 22:29 - a_nyúlontúl

"A Rubin I., II., és III. teremet is szeretném lefoglalni 15-18 óráig. Összenyitva kérjük bankett elrendezéssel, így lesz elég helyük mozogni a gyerekeknek." Dorogi N. nem volt a spontenitás feltétlen híve, természetesen külső helyszínben és rendezvényszervezőben is gondolkodott kisebbik lánya 6. születésnapja kapcsán...
Ha te inkább otthon tartanád, és nem zavarnak az esetleges morzsák sem, akkor készítsd el nekik ezt a szupergyors 4 alapanyagból való kekszikét. Persze emellé még pár partyfalatot és egy tortát is illik készíteni, na meg ezt a csipszet, de ha reggel 10-kor nekiállsz, bulikezdésig meg is leszel mindennel.
Bár nagy valószínűséggel tejesen kipurcansz a napközepére végére, mégis menőbb anyu leszel Dorogi N.-nél is!

Fél gáztepsi méretű adagra való:

  • 10 dkg datolyamassza (friss pl. iráni datolyát kimagozunk és aprítóval ledaráljuk)
  • 10 dkg barnarizsliszt
  • 3 dkg olvasztott kókuszzsír
  • 1 tojás
  • Opcionlisan mehete bele: csipet só, vanília/gyömbér/fahéj/bio narancshéj

A felsorolt hozzávalókat egy nagy tálba öntjük, és alaposan kigyúrjuk. Állagra és színre is a gesztenyepürére hasonló anyagot kapunk, amit hűtőben 20 percet pihentetünk, majd szilikonos sütőlap között cca. 3 mm vastagságúra nyújtunk (díszíteni is lehet), pizza szeletelővel felkockázzuk, és előmelegített sütőben 170 fokon 15 perc alatt megsütjük. A puha, omlós kekszeket fémdobozban 1 hétig is tárolhatjuk.

crop_201604132344_datolyas-suti.jpg

 

 

komment

Gombás-baconos töltike

2016. április 12. 21:54 - a_nyúlontúl

Dédé sejtette, hogy a folyamatos hőmérőzéssel, szex előtti tudatos ellazulással (autogén tréning+mantrázás) és az aktus utáni gyertyaállással nem az ösztöneinek kedvez, de ez cseppet sem érdekelte. Gyereket akart, és ezért képes volt hegyeket is megmozgatni. Úgy érezte, mindent kézben tart a projekt sikeressége érdekében, csak egy valami hibádzott, ez pedig a férje volt. Dédé ugyanis méla undorral viseltetett gazdag, ámde öreg férje iránt, akinek valaha jobb napokat látott teste is az idő múlásáról tett tanúbizonyságot. Gázzal teli hasából kitüremkedő köldöke  az elmúlt évtizedek mozgásszegény és zsírban gazdag életmódját hirdette, tokája alá lemoshatatlan csíkot rajzolt a sokéves izzadás. A valaha kedves mosolyú, nagyvonalú és szórakoztató Giorgiót, lomha és tunya öregemberré töppesztette az idő. Dédé azonban kicsi lánynak is mindig szófogadó volt, és fiatalasszonyként is igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Így kissé öklendezve bár, de minden középidőben, (ha az ovulációs teszt is igazolta a peteérést) eleget tett asszonyi kötelességének, és színlelt mosollyal és orgazmussal tűrte, hogy a férje pulykavörösre  erőltesse a fejét ezekben a két perces menetekben. "Hát ez sem szerelemgyerek lesz!" - gondolta magában Dédé, miközben azon imádkozott, hogy végre megtermékenyüljön, és többé ne kelljen elviselnie férje halszaggal keveredett viszkis leheletét, és puha tenyerének érintését.

Ha szereted a házias ízeket, de szereted az egészségedet is, és még egy indur-pindurt hiú is vagy, akkor ez a recept neked szól. A kelkáposztának hála pihe-puha gázzal ugyan töltődhet a pocak, és a bacon sem az a kifejezetten diétás kaja, de azért összességében nézve, ez mégis csak egy light verzió.

12-15 db-hoz

  • 25 dkg kerek szemű barnarizs
  • 20 dkg kockázott bacon
  • 50 dkg csiperke
  • 2 ek kókuszzsír
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ek borsikafű
  • 1 mokkáskanál szerecsendió
  • bors
  • 12-15 db kelkáposzta levél
  • 1 nagy görög joghurt (fele 4 ek vízzel lazítva+mustár+só, bors+bazsalikom)
  • másik fele fél citrom leve, só, bors, aprított menta

A barnarizst kétszeres vízben, lassú tűzön szétfőzzük – ez körülbelül 50 percet is igénybe vehet. Közben a kókuszzsíron a fokhagymát megfuttatjuk, a bacont hozzákeverjük, majd a gombát is. Jöhetnek a fűszerek és a só. A kész barnarizst hozzákeverjük, ha kell, kevés folyadékot öntünk hozzá, a lényeg, hogy ragacsos, szaftos legyen a végeredmény, de ne folyós. A kelkáposzta levelek vastag erét kivágjuk és 5 percre gyöngyöző vízbe tesszük. A puha levelekbe a töltelékeket beletekerjük, a vízzel higított görög joghurttal meglocsoljuk, és 25 percre 180 fokon sütőben összesütjük. Tálaláskor a citromos, mentás görög joghurttal kínáljuk.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

img_0790.JPG

komment

Avokádószószos tésztasaláta extrákkal

2016. április 08. 17:03 - a_nyúlontúl

Tegnap Dorogi N. végül beadta a derekát, és másodjára is beült az Anonim Vásárlófüggők Gyűlésére (röviden: AVÁGY). Hasonló szisztéma szerint mentek itt is a dolgok, mint az alkoholistáknál. Körben ültek, mindenkinek be kellett mutatkoznia, és el kellett mesélnie, hogy az elmúlt héten hány tök felesleges holmi megvásárlására tudott nemet mondani.  Azok, akik nem tudtak függőségüknek megálljt parancsolni, kinyitották szívüket, és beavatták hasonszőrű társaikat lelki vívódásaikba.  Dorogi N. szeme úgy csillogott az izgatottságtól, mint gyémántnyakéke, amikor végre szót kapott. Remegő hangon mikrofont ragadott, és vallott. "Ha nehéz napom van, de erős vagyok és végigcsinálom, megjutalmazom magam, általában valami kis aprósággal: egy új ékszerrel, vagy órával. Ma nagyon nehéz napom volt. A körmöm letört, a pilates edzés elmaradt, és a ráksalátámban is kevés volt a garnéla. Mégis, kemény voltam. Nemet mondtam arra a cuki kis Gucci táskára." Tapsvihar, könnyek, mély meghajlás. Dorogi N. érezte, az erő vele van. Hazafelé bytheway vett egy Furla táskát, de mivel a Gucci töredékéért megkapta, és nem is vágyott rá annyira, így ezt jól átgondolt, tudatos pénzügyi döntésnek tudta be.

Ha Te is erős vagy, mint Dorogi N., és nemet tudsz mondani az esti pizzázásra, akkor ajándékozd meg magad ezzel a tésztasalátával.

  • Elkészítési idő: 25perc
  • Hozzávalók: 4 főre
  • 2 érett avokádó
  • 1 citrom kifacsart leve
  • 1 pici gerezd fokhagyma
  • fél csokor petrezselyem
  • só, bors
  • 12 szem koktél paradicsom
  • 4 marék friss spenót
  • 2 ek olíva olaj
  • 1-2 tk balzsamecet krém
  • 6-8 dkg füstölt lazac
  • 4 ek kemény sajt lereszelve
  • 30 dkg durum tészta (fusillit ajánlom, mert arra szépen tapad a szósz)

Az első 5 hozzávalót aprítógépben megaprítjuk, közben a tésztát megfőzzük, és a főzőlevéből cca. 3 evőkanállal az avokádószószhoz keverünk, hogy lazítsuk. A koktélparadicsomokat megfelezzük, a spenót szárait lecsipkedjük, és nagyobb darabokra szeljük, majd az olívaolajon magas hőfokozaton megfuttatjuk, hagyjuk, hogy a koktélparadicsom kissé megsüljön, a spenótlevelek összefonnyadjanak. Balzsamecetkrémmel meglocsoljuk. A füstölt lazacot csíkokra vágjuk és ezzel elérkeztünk a pillanathoz, hogy mindent összekeverjünk. A tésztára kanalazzuk a szószt, ezután hozzáforgatjuk a paradicsomos-sóskás részt, végül a lazaccsíkok is mehetnek bele és a sajttal is megszórhatjuk. Langyosan is finom, de nagy melegben, hidegen az igazi.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

img_0821.JPG

komment

Sajtos kukoricacsipsz (extra ropogós)

2016. április 04. 22:05 - a_nyúlontúl

"Nem, kössz, maradok a barnánál." - mondta nevetve Huanita, amikor Dorogi N. ikertestvére, a mindig segítőkész Dorogi D. (a továbbiakban Dédé) egy fehérítő krémet ajánlott a lánynak, mert az éppen már egy éve nem talált munkát. "Hidd el, több az esélyed, ha halványabb a színed." - nógatta Dédé jó szívvel Huanitát. "Így azt sugallod, hogy a kukoricaföldeken nőttél fel." És bár Huanita az elmúlt évei nagy részét hófehér márványfalak között és árnyas zöld kertben töltötte, bőre épp olyan kreol volt, mint felmenőié. Nála csak a szittya ősökkel büszkélkedő Dorogi N. volt barnább, aki szieszta időben legszívesebben saját szoláriumában szunyókált egy keveset. Munkája mondjuk neki sem volt, csak ő ettől még teljesnek érezhette az életét, és esze ágában sem volt változtatni rajta.

Ha te hiszel a változásban, és szeretnél a transzzsíros durva csipsz helyett, egy egészségesebb alternatívát találni, akkor készítsd el az alábbi receptet. Úgy ropog, mint a bolti, csak finomabb. :)

  • 18 dkg kukoricaliszt
  • 1 késhegynyi szódabikarbóna
  • 1 tojás sárgája
  • 5 dkg parmezán
  • 1 ek olíva olaj
  • bors
  • 100 ml meleg víz
  • +szóráshoz 1 ek fekete szezámmag/sima szezámmag/lenmag

A hozzávalókat aprítóba tesszük (ha nincs, akkor lereszeljük a parmezánt apró lyukú reszelőn, és a felsorolt sorrendben egy keverőtálba adagoljuk a hozzávalókat, majd alaposan meggyúrjuk – puha, de rugalmas tésztát kell kapnunk) és nyomjuk a gombot, mígnem egynemű tésztát nem kapunk. Két szilikonos sütőlap között 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, pizzaszeletelővel háromszög alakú vágásokat ejtünk rajta, majd a fekete szezámmaggal megszórjuk, kicsit belesimítjuk, és előmelegített sütőben 175-180 fokon alsó-felső sütéssel 15-20 perc alatt megsütjük. Amikor éppen színt kap, akkor elzárjuk és 10 percet kitámasztott sütőajtónál hagyjuk hűlni. A vágások mentén vagy törjük, vagy ha precízen szeretnénk lenni, akkor a pizzaszeletelővel elvágjuk. Ketchuppal (én találtam nagyon finom cukormenteset - Felix), vagy guacamoléval isteni finom snack. Mi néha salátabetétként is használjuk, ilyenkor rusztikusan (értsd: ahogy esik, úgy puffan módszer :) ), kisebb darabokra törjük.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

 csipsz.jpg

komment

Paradicsomos-csirkés basmati rizottó

2016. április 01. 11:48 - a_nyúlontúl

"A barátnőmmel külön lakosztályt béreltünk - én az elnökit, barátnőm a nászutast - , de egy autóval jöttünk, mert tudja, nekem fontos, hogy ne legyen büdi a VILÁGBAN." - Magyarázta Dorogi N., a szén-dioxid-kibocsátás csökkentés elkötelezett híve, az illedelmesen bólogató recepciósnak a bejelentkezési lap kitöltése közben.
Dorogi N. is jó úton halad, de mi is tehetünk valamit a környezetünk és persze saját magunk egészségéért úgy, hogy a műagyag dobozos, félműanyag ételes ebédrendelés helyett néha kicsit tudatosabbak vagyunk ebben a témában is és előre gondolkodunk. Higgyétek el, nekem sem a legkedvesebb időtöltésem este 9-kor még nekiállni másnapra főzni, hogy a férjnek legyen mit vinni, de ha 15 perc alatt letudható a művelet, könnyebben ráveszem magam. Ezzel a recepttel könnyedén és gyorsan bárki elboldogul, és külön jót tesz neki +1 éjszaka a hűtőben, de azért frissen is "eteti magát". A műanyag doboz helyett pedig ha beújítasz egy rozsdamenetes acél vagy egy kerámia ételhordót, azzal nem csak zöldebb leszel, hanem magadért is sokat tehetsz. A legtutibb megoldás, ha hőtárolós ételhordót veszel, mert így a mikrótól is megszabadulhatsz. Nézd, itt találsz jópofa ételhordókat.

4 főre

  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 dkg vaj
  • 25 dkg csirkemell filé
  • 10 dkg aszalt paradicsom
  • 7 szem koktél paradicsom
  • 5 levél friss bazsalikom
  • 3 dkg parmezán
  • 25 dkg basmati rizs
  • 1 dl zabtejszín/tejszín
  • csipet só
  • bors

A zúzott fokhagymát megfuttatjuk a vajon, a kockára vágott csirkemell filéket fehéredésig hevítjük, majd a rizst hozzáadjuk, enyhén sózzuk, borsozzuk és 1,5 szeres folyadékkal felöntjük. Kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk. A csíkokra vágott aszalt paradicsomot és a reszelt parmezánt hozzáadjuk, a tejszínnel felöntjük, átforgatjuk, ha kell, kevés folyadékkal még felöntjük. A negyed koktél paradicsomokat és a bazsalikomot utolsó fázisként hozzákeverjük, friss citrom levével, vagy balzsamecet krémmel savanyítjuk.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

img_0577.JPG

komment

Medvehagymás-lazacos-3 sajtos spagetti

2016. március 28. 21:53 - a_nyúlontúl

Huanita azt vallotta, hogy az élettől kapott "teherből" egy kis ravaszsággal könnyen előnyt is kovácsolhatunk. Ezt a felismerést igyekezett akkor is érvényesíteni, amikor rájött, hogy a mai burzsoázia kényszeres perverzitása politikailag korrektnek lenni - vagy legalábbis kifelé úgy tenni, mintha... Huanita nem volt rest a naivitását ügyesen felhasználva már kisiskolás korában a felsőbb körök gyerekeivel barátkozni, de azt is hamar az eszébe véste, hogy soha ne bízzon a kisujjeltartós, gyöngyfülbevalós, lurex felsős, hirtelen szőke, viaszképű nagymamákban. Dorogi N. édesanyja az előbb említett típus első számú mintapéldánya volt, akinek minden reggel kezet kellett csókolnia, és akinek frissen szedett csalánnal kellett csapkodnia a lábszárát és a csuklóját (ezt azért a kis Huanita nagyon tudta élvezni). Madame K. azonban a nagyobb ünnepekkor, amikor a Polgármester Úr és a Püspök Úr is tiszteletét tette náluk,  Huanitát is selyemruhába öltöztette, és az ébenfa asztalhoz ültette. Ilyenkor Madame K.-t Mamának kellett hívnia, és az asztali áldást is neki kellett elmondania. Madame K. könnyekig hatódott önnön jóságától, hiszen mégiscsak, egy bugris paraszt kölkével osztotta meg a porhanyós báránysültet.

Ennek a lazacos tésztának a receptjét én most veletek osztom meg, és higgyétek el, nagyon fogjátok szeretni. Hamar elkészül, intenzív az íze, egy pohár fehérbor (a kisujj pindúr eltartásával) kortyolásával pedig a burzsoázia diszkrét báját is hozza.

2 főre

  • 1 ek vaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 dkg cheddar nagylyukú reszelőn lereszelve
  • 3 dkg grana padano nagylyukú reszelőn lereszelve
  • 1 dkg roquefort sajt
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • 1 csapott mk őrölt szerecsendió
  • 2 csipet őrölt fehér bors
  • 0,5 dl tejszín
  • 4-5 medvehagyma levél
  • 1 ek aprított snidling
  • 3 dkg füstölt lazac csíkokra vágva
  • 1 fél citrom

A vajon a zúzott fokhagymát megfuttatjuk, majd a reszelt sajtokat és a darabokra tört kéksajtot hozzákeverjük, alacsony tűzön elkeverjük egymással, és a fehérbort hozzáadjuk. Ekkor közepes tűzön kevergetjük, a fűszerekkel megszórjuk. Amikor a sajtok feloldódtak a borban, és egynemű lett a szósz, akkor a tejszínt is hozzáadjuk, majd a zöldfűszereket is. A tűzről levéve a lazaccsíkokat is hozzákeverjük, és a citrom levével meglocsoljuk. Olasz durumspagettit főzünk ki hozzá, és ha a szósz túl sűrű lenne, akkor a tészta főzővízével lazítjuk. 

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3

img_0547.JPG

 

komment
süti beállítások módosítása