Boldogrépa

Répázz boldogan

Almás, szőlős linzertorta rozmaringos feketeribizlis paplanban

2015. június 16. 15:02 - a_nyúlontúl

Agar-agar for president

Ez a torta is a készítsünk a "semmiből valamit" mintapéldája. Vasárnap ebédre voltunk hivatalosak az egyik legkedvesebb és legfontosabb "anyatársamhoz" (elég broáf ez a megnevezés, a "pocaklakó" mellett ez a másik, ami miatt sötét szobában a falnak fordulva ideglevezető nutellázásba xylites almakompót falásba kezdenék...), és én felajánlottam, hogy viszek desszertet. Akkor még nem sejtettem, hogy nincs itthon szinte semmi és ugye a boltok is erőteljesen pihennek. Maradt a fiókok ütemes ki-be huzigálása, madárlátta alapanyagok összehorgászása, majd ezek felelőtlennek tűnő vegyítése. Ebből lett ez a kis "óédesistenemezmennyei" sütike, ami hamar elkészül és még hamarabb el is fogy. A rozmaring nem véletlen került bele, hanem kreatív egyszemélyes brainstormingom szüleménye, amiért gondolatban már egy-két különdíjat besöpörtem. A linzertésztából olyan 1,5 adag lesz úgy készüljetek. Mélyhűtőben azonban eltartható és nehezebb desszertre vágyós órákban könnyedén felhasználható (persze idénygyümölcsös réteget azért halmozzunk rá).

Ui.: A hiper-szuper örökbarátnő agar-agar is fontos résztvevője a tortának. Mostanság gumicukort, panna cottát és gyümölcstortákat készítek belőle. A férjem nem eszik semmi vízben élőt, azonban ez a csoda moszat szépen viselkedik - se szaga, se íze, csak az előnyös oldalát villantja:  vegán, rostban gazdag, és még fogyaszt is.

Na nézzed csak, ezeket kellene előtúrnod a fiókból/hűtőből!

A tészta:

  • 5 dkg zabpehelyliszt
  • 15 dkg tönköly fehér liszt
  • 8 dkg hideg vaj
  • 3 ek kókuszvirágcukor
  • 1 db tojás
  • 2 ek mogyoróvaj
  • 1 tk himalaya só

A gyümölcsréteg:

  • 2 db alma
  • 20 szem piros szőlő felezve (magnélküli)
  • fél citrom leve
  • 1 mokkáskanál fahéj
  • 1 ek vaj
  • 1 ek kókuszvirágcukor
  • 2 ek zabtejszín

A paplan:

  • 360 g gyümölcspép (almás feketeribizlis DM Alnatura)
  • 2 ek kókuszvirágcukor
  • 1,5 dl vízben 1 csapott tk agar-agar elkeverve

A cukrot, a liszteket és a sót egy tálba tesszük, a mogyoróvajat hozzáadjuk, a tojást egy mélyedésbe ütjük, a kockára vágott vajjal az egészet összemorzsoljuk (gyorsan dolgozzunk, hogy a kézmelegünktől ne melegedjen túl a vaj). Amikor a tésztánk összeállt, folpackba csomagoljuk és a hűtőben fél órát pihentetjük. Közben az almákat megpucoljuk és fél cm-es cikkekre vágjuk, a szőlőket megfelezzük. A gyümölcsöket citrom levével meglocsoljuk. Egy serpenyőben vajat hevítünk, a kókuszvirágcukrot karamellizáljuk, a gyümölcsöket rádobjuk, átforgatjuk, és a zabtejszínnel meglocsoljuk, lassú tűzön pároljuk, a végén az aprított rozmaringgal meghintjük. A tésztát fél cmesre nyújtuk egy tortaforma keretet körérteszünk és 1-1,5 cmes peremet késíztünk a széléből, villával megszurkáljuk, majd 200 fokon 10 perc alatt elősütjük. A gyümölcsragut szépen elrendezzük az elősütött linzertésztán és 200 fokon 20-25 perc alatt még együtt is sütjük. Közben elkészítjük a feketeribizlis almás réteget: egy lábasba öntjük a pépet, 2 ek kókuszvirágcukorral és az agar-agarral vegyített folyadékkal felöntjük, majd 3-4 percig forraljuk. A lábast félretesszük langymelegre hűlni, végül a gyümölcsös linzertortára öntjük és hűtőben 1,5 óra alatt kidermesztjük.

imag0424.jpg

Hozzá pedig hallgassátok ezt a romantikusan zúzós kis dalocskát:

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldogrepa.blog.hu/api/trackback/id/tr277531056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.