"Nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam amiatt, hogy a gyerekeimnek dadusa van, és rendszeresen lepasszolom őket. Nem tartom magam szar anyának, ha a velük eltölthető minőségi idő is napi fél órára redukálódik, hiszen annyi teendőm van nekem is, ők pedig ott vannak egymásnak, ráadásul egykorúak, játszanak együtt, hadd ne nekem kelljen bunkert építeni, meg túrni a homokozót. Vettem nekik egy kisebb kerti vidámparkot, pónit, és van házimozi és házibohóc is. Ennél többet én sem tehetek értük. Egyébként is, rengeteg blog és hiteles celeb (!) azt hangsúlyozza, a lényeg, hogy ÉN jól legyek, mert ha nincs meg az "ÉNIDŐM" (ezt a szót Dorogi N. erősen megnyomta, hiszen úton-útfélen ebbe a kifejezésbe botlott, amikor saját valóságát igyekezett legyártani a gyermeknevelésről), akkor bizony elégedetlen vagyok és ingerült, és bizony annak a gyerekeim isszák meg a levét." - foglalta össze gondolatait Dorogi N. a gyermekpszichológusnál, és kedvesen megsimította kislánya fejét, aki összerezzenve elhúzódott tőle, és inkább a dadusa lábába csimpaszkodott. Nincs mit szépíteni, Dorogi N. elba...ta.

Én is hajlamos vagyok sokszor a könnyebb utat választani, és jól esik néha a gyerekmentes idő. A lányok éppen a mamánál vannak vidéken, nekem itt van az egész nap, hogy főzzek, fotózzak, írjam a mesekönyvet, kicsit rendbe rakjam a háztartást, közben bömböltessem a zenét, leepiláljam a lábamat, kimenjek a férjhez a könyvfesztiválra, fűben ülve fröccsöt igyak. De mindeközben feszít a lelkiismeret, hogy egész héten munka volt, a kicsi új közösségben ovizik hétfőtől, a nagy hiperérzékeny előkamaszként elpityeredik minden kisebb feszkón, és lehet mindeközben nem is rám van szükségük, hiszen a mamitól mindent megkapnak, és nagyon jól tudom, milyen szuper most ott nekik. Nekem viszont szükségem van rájuk, mert nem akarom magam szaranyának érezni. Önző vagyok? És azt is nagyon jól tudom, hogy nem maradok itthon, indulok mindjárt utánuk, elképzelem, ahogy örülnek nekem, hogy a tó partján futkározunk majd, a kutyákkal játszunk, a lányokkal kézen fogva sétálgatunk, a naggyal fontos kérdésekre keressük a választ, a kicsi új szóalkotásain nagyokat hahotázunk. És biztos lesz ez is, de tapasztalatból tudom, hogy nagy esély van rá, hogy a kicsi érkezésem után nemsokkal több felvonásban behisztizik, hogy a mama jelenlétében egészen máshogy viselkednek velem, mert demonstrálják, ott mennyi mindent szabad, milyen csodálatos gyerekparadicsom, lám anya, te milyen szigorú vagy, cserébe nézd, itt ilyet is lehet...A kicsit nem tudom majd elaltatni délután, ezért estig nyűgös lesz, a türelmem délután ötkor már köszönőviszonyban sincs velem, a nagy érzi a feszkot, elpityeredik, és én újfent szaranyának érzem magam. A szaranyaság lépten-nyomon megjelenik, az árnyékomként követ, elfutni nem tudok előle, van, hogy elhatalmasodik, maga alá gyűr, van, hogy egészen apróra zsugorodik, ilyenkor próbálom eltaposni, de persze nem tudom. Együtt élek vele, próbálom néha kijátszani: ha tényleg szaranya lennék, vajon érdekelne a szaranyaság?

Lelki vívódásaimért cserébe a recept (4 szűkebb adagra való)

• 1 ek kókuszzsír
• fél vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 30 dkg sárgarépa
• 30 dkg előgőzölt csicseriborsó (konzerv)
• 15 dkg bulgur
• 1 tk garam masala
• 1 mk őrölt koriander
• 1 mk fahéj
• só, bors
• 3-4 ek paradicsompüré
• 5 dk kecskesajt
• fél marék menta vagy petrezselyem
• 4 ek görög joghurt

A kókuszzsíron megfuttatjuk és pirítjuk az apróra vágott hagymákat és a karikára vágott sárgarépát, majd az összes fűszert és a bulgurt is hozzáadjuk, és felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, fedő alatt puhára pároljuk, a csicseriborsót is hozzákeverjük. A paradicsompürét hozzáadjuk, ha kell, folyadékot öntünk hozzá, összerottyantjuk, esetleg friss aprított mentát, vagy petrezselymet keverünk hozzá, végül a kockára vágott kecskesajtot hozzákeverjük, de már nem főzzük. Friss görög joghurttal tálaljuk.

Gyere a Facebook oldalamra és szeresd ott is a főztömet. <3